A járványügyi szigorítások hatása a babákra

Megosztás

Hazánkban is újabb szigorításokat vezettek be, éppen az egyébként is hajtós ünnepek előtti időszakban. Bár úgy tűnik, a koronavírus egyelőre a gyerekeket betegíti meg legkevésbé, mégsem mehetünk el a kicsik életében bekövetkező változások mellett. 

A bölcsődék, óvodák és általános iskolák továbbra is működnek, a gyerekeknek viszont drasztikus változáskhoz kellett hozzászokniuk. A sűrűbb kézmosások és fertőtlenítések, a maszkot viselő és ideges felnőttek stresszelik a kicsiket, akik még nem igazán értik, mi folyik körülöttük. 

Az intézményen kívül nem találkozhatnak a barátaikkal, csak videón keresztül látják a nagyszüleiket. Ilyen időben a legkisebbek fokozott figyelmet igényelnek a közvetlen családtagoktól. Bár a piciknek szükségük van velük egykorúak társaságára is, már az is nagy segítség, ha van egy pár évvel idősebb testvér, akivel gyakorolhatja a szociális interakciókat.  

Amennyiben nincsenek testvérek, a szülőknek kell az átlagosnál több időt tölteni a kicsikkel. Legyen szó meseolvasásról, bábozásról, közös játékról, a lényeg, hogy interaktív és szociális legyen. A kutatások azt mutatják, a babák életének első két éve alapozza meg a boldog és kiegyensúlyozott életet. A kijárási korlátozások megnehezítik a mindennapokat, de ne hagyjuk, hogy ez rányomja a bélyegét a gyerekek közérzetére. 

További hírek

Miért jó választás a Fat Brain Toys?
Uncategorized

Miért jó választás a Fat Brain Toys?

Virágkorukat élik a fejlesztő játékok! Az elmúlt évtizedben exponenciálisan nőtt a fejlesztő és STEM játékok népszerűsége, ami többek között az oktatási rendszer globális szintű fejlődésének,

Uncategorized

Szántsuk fel a nappalit Johnny traktorral! 

Zöldek, robusztusak és mosolygósak: nem, nem Shrekről van szó, hanem a Tomy Johnny traktorairól! Az évről-évre újabb készletekkel kiegészülő termékcsalád újra meg újra belopja magát