Baba karácsony – picurkákkal az ünnep

Megosztás

A legkisebbek talán még nem sokat értenek és értékelnek a körülöttük lévő ünnepi készülődésből, mégis érdekessé tehetjük számukra is ezt az időszakot. Megpróbálunk néhány tippet adni, ahhoz, hogy tökéletes lehessen a baba karácsony!

 

Nem kell elhalmozni!

Bár a kicsiknél hajlamos az ember túlzásba esni, – főleg, ha ez lesz az első karácsonya – de azt biztosra mondhatjuk, hogy felesleges egy halom játékot összevásárolni. Egyfelől azért, mert nem tudja még értékelni ezt a gesztust és a szülők is kellemetlenül érezhetik magukat ettől. Mivel gyorsan nőnek, így nem is lesznek teljesen kihasználva, ugyanakkor az újabbakra pedig szükség lesz, így nem túl költséghatékony sem. Helyette inkább törekedjünk olyan ajándéknak valót beszerezni, amely ténylegesen megfelelő a pici korának és képességeinek.

 

Mégis milyen legyen akkor?

Ha csörög-zörög, villog és még meg is rágcsálhatja, akkor nyertes ajándék lesz! Már maga a karácsonyfa, a díszek és a fényes égősor is le fogja nyűgözni őket. Persze érdemes érdeklődni a szülőknél is, hogy mire lenne szükség, hiszen az ő segítésük is lényeges. Mivel a babáknak nagyon fontos a nyugodt környezet, így fontos, hogy az ő érdekeik is szem előtt legyenek tartva.

 

 A legfontosabb tehát, hogy mindenki élvezni tudja és örömmel teljen ez az időszak. Nem feltétlenül kell a nagy felhajtás és hogy minden tökéletesen sikerüljön. A kézzel készült apróságok, az egyszerűbb sütik vagy kekszek és akár egy csámpás kis karácsonyfa is ugyanolyan pompába tudja emelni a család örömét és az ünnepet.

További hírek

Miért jó választás a Fat Brain Toys?
Uncategorized

Miért jó választás a Fat Brain Toys?

Virágkorukat élik a fejlesztő játékok! Az elmúlt évtizedben exponenciálisan nőtt a fejlesztő és STEM játékok népszerűsége, ami többek között az oktatási rendszer globális szintű fejlődésének,