Bizonyára minden kisgyerekes család izgalommal várja a karácsonyt. A gyerekek számára ez az időszak az ünnep és az ajándékok varázsáról szól. A szenteste utáni nyugalomban hajlamosak vagyunk mindenről megfeledkezni. Érdemes azonban ekkor is résen lenni, mert a játékokat nem ok nélkül látja el figyelmeztetésekkel a gyártó.
Vigyázat! Apró alkatrészek. Fulladásveszély.
Ez a leggyakrabban olvasható figyelmeztetés, és a veszélynek a 4 év alatti gyerekek vannak leginkább kitéve. Azonban nem csak a játékok lehetnek a hibásak, hanem akár az ételek is. A keménycukorkák és a csontos húsok igazi mumusok, de a magvak, a szőlő, a karamell és a pattogatott kukorica is számtalan fulladásveszélyes helyzetet okoz évente.
Éppen ezért az ilyen korú gyerekeket sosem szabad egyedül hagyni, de persze a vészhelyzetek megelőzéséért is tehetünk. Ha lehet, ne adjunk a gyermeknek a felsorolt ételekből, vagy csak nagyon apróra vágva. Sajnos számos olyan tárgy is bajt okozhat, ami minden háztartásban megtalálható; érmék, gyöngyök, elemek, kupakok és még a gombok is!
Ha pedig játékról van szó, távolítsuk el a csomagolás minden részét (fóliák, kábelkötözők stb.) és kövessük szemmel, hogyan játszik a gyermek az ajándékkal. A megfigyelésen kívül mi magunk is tesztelhetjük, mekkora a veszélye annak, hogy a gyerkőc darabokra szedi a játékot. Lehetőleg olyan dolgokat adjunk neki, amik sem a szájába, sem az orrába nem férnek be. A gyártók ajánlását ne bíráljuk felül, különösen a korhatár-besorolást. A kicsomagolás után ellenőrizzük a terepet; az apró darabkák számunkra láthatatlanok maradhatnak, ha a kanapé alá gurulnak, de egy kisbaba egészen biztosan rátalál majd. Ha vannak idősebb testvérek, őket is tanítsuk meg ezekre a szabályokra, nehogy általuk kerüljön valami apró a kicsi kezébe. Az apró darabokból álló játékokon kívül a lufiktól és a babzsákoktól is tartsuk távol a kicsiket. Épen nem okoznak nagy gondot, de kiszakadva könnyen a baba szájában végezhetik.
És mit tegyünk, ha baj van?
Az a gyermek, akinek valami a torkán akadt, nem tud köhögni, beszélni, sírni vagy lélegezni. A köhögéssel felszabadulhatnak a légutak, ezért a hát dörzsölése és ütögetése ezt a természetes folyamatot ösztönzi. Ha ez kevés, a következő lépés a Heimlich-féle műfogás. Egy éves kor alatti csecsemőknél azonban fokozott óvatossággal kell elvégezni ezeket a műveleteket. Ha nem vettünk részt elsősegély-tanfolyamon, vagy nem érezzük magunkat magabiztosnak, érdemes elmenni egy ilyen rövid oktatásra, mert életet menthet. Eszméletvesztés esetén azonnal hívjunk mentőt és kövessük a diszpécser utasításait.
Az is előfordulhat, hogy a baj nem a gyermekkel történik. Egyedülálló szülők, vagy gyakran a gyermekkel kettesben otthon tartózkodó szülők esetében érdemes mihamarabb megtanítani a kicsiknek, hogyan kell segítséget hívni. Ismerős környéken ez jelentheti a szomszéd áthívását, de a szakértők szerint 4 éves kortól már a segélyhívó használata is szóba jöhet. A következő dolgokat kell tisztáznunk a gyerekekkel: mi számít vészhelyzetnek, hogyan kell használni a telefont, mik a legfontosabb dolgok. Ezt többször játsszuk is el a gyerekekkel szerepjáték formájában.